Akadálymentes verzió

Figyelem!

Tisztelt Látogató!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a weboldalon a feladatkörök és az ügykörök feltöltése jelenleg frissítés alatt áll.

Közúti árutovábbítási engedély és engedélykivonatok módosítása, meghosszabbítása iránti kérelem

Kódszám

KOZLF00008

Az ügy rövid leírása

A tevékenységi engedély adataiban bekövetkezett változást az engedélyes tizenöt napon belül köteles a közlekedési hatóságnak bejelenteni. Be kell jelenteni továbbá az engedély alapján üzemeltetett járművekben történő változást is; ez a bejelentési kötelezettség azonban nem vonatkozik a jármű átmeneti kiesése esetén igénybe vett helyettesítő járműre, ha az igénybevétel időtartama – szerződéssel igazoltan – nem haladja meg a tizenöt napot. A változás bejelentése alapján a közlekedési hatóság a változást a nyilvántartásában átvezeti, és - a korábbi engedély bevonása mellett - új tevékenységi engedélyt, valamint új engedélykivonatot ad ki. A gazdálkodó szervezet köteles a tevékenységi engedélyt és az engedélykivonatokat a közúti közlekedési szolgáltatási tevékenység szüneteltetése esetén a közlekedési hatóságnál letétbe helyezni; a tevékenység megszűnése esetén, illetve az engedély időbeli hatályának lejártával pedig azt köteles a közlekedési hatóságnak visszaszolgáltatni.

Ki jogosult az eljárásra?

Gazdálkodó szervezet

Milyen adatokat kell megadni?

A kérelem tartalmazza az ügyfélnek és képviselőjének a nevét, lakcímét vagy székhelyét, az ügyfélnek a hatóság döntésére való kifejezett kérelmét, az engedély adataiban bekövetkezett változást.

Milyen iratok szükségesek?

A változással érintett adatok köréhez kapcsolódó dokumentumok, Tevékenységi engedélyhez pl.: - a társasági szerződés, az alapító okirat, - a 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 14.§ (3b) bekezdés kivételével - a képviseletre jogosult személy közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldánya, illetve - egyéni vállalkozó esetén - a vállalkozói igazolvány, vállalkozói igazolvány hiányában a nyilvántartási számot tartalmazó hatósági bizonyítvány másolata,
- a szakmai irányító szakmai alkalmasságot igazoló okmány másolata,
- a gazdálkodó szervezet megfelelő pénzügyi helyzetét igazoló okiratok másolata,
- az üzemeltetni kívánt járművek forgalmi engedélyeének másolata, valamint
- ha a közúti közlekedési szolgáltatási tevékenységhez használni kívánt járműnek nem a kérelmező gazdálkodó szervezet a tulajdonosa vagy az üzembentartója, a jármű jogszerű használatát igazoló - a jármű rendszámát, tulajdonosának nevét, valamint a használat jogcímét és időtartamát is tartalmazó - szerződés vagy nyilatkozat
másolatát. Más tagállam gazdálkodó szervezete, illetve állampolgára esetén a jó hírnév, a szakmai alkalmasság és a megfelelő pénzügyi helyzet teljesítésének igazolására az adott tagállam illetékes hatósága (szervezete) által erre a célra kiállított dokumentumok másolatát kell a kérelemhez csatolni.; (Árutovábbítási közösségi engedély esetén: érvényes közúti árutovábbítási engedély, kimutatás a gépjárművekről, pótkocsikról, szakmai alkalmasságot igazoló bizonyítvány másolata, továbbképzési igazolás.)

Milyen költségei vannak az eljárásnak?

Igazgatási szolgáltatási díj:
1. Közúti árufuvarozói, illetőleg autóbuszos személyszállító engedély és belföldi saját számlás autóbuszos utasszállító igazolvány kiadása, valamint érvényességi idejének lejárta vagy adatváltozás miatti cseréjének alapdíja 4.700,-Ft.
továbbá az engedélykivonatok járművenkénti vagy járműszerelvényenkénti díja
- 50 járműig 1.600,-Ft.
- 51-100 járműig 795,-Ft.
- 100 jármű felett 335,-Ft.
2. Nemzetközi közúti árufuvarozói és nemzetközi autóbuszos személyszállítási tevékenység folytatására jogosító közösségi engedély kiadása vagy érvényességi idejének lejárta miatti cseréjének a díja az igénylő fuvarozó nevére 94.050,-Ft.
- közösségi engedély adatváltozás miatti cseréjének díja 4.700,-Ft.
- közösségi engedély alapján az engedélyezett motoros teherjármű, illetőleg autóbusz darabszámának megfelelően, az eredetivel megegyező, hatóságilag hitelesített közösségi engedély-másolat egy példányának, továbbá a külön jogszabályok előírásainak megfelelő igazolvány kiadásának, valamint érvényességi idejének lejárta vagy adatváltozás miatti cseréjének díja 4.800,-Ft.
Eljárási díj megfizetésének módja: készpénzben a helyszíni pénztárban, vagy átutalással.

Hol intézhetem el?

Ahol az ügyfél lakó- vagy tartózkodási helye, ennek hiányában értesítési címe, illetve székhelye, telephelye, fióktelepe van.

Ügyintézés határideje

A közlekedési hatóság a kérelem elbírálásához szükséges valamennyi dokumentum kézhezvételének időpontjától számított három hónap. Indokolt esetben további egy hónappal meghosszabbítható a határidő.

Jogorvoslati lehetőség

IGEN
IGEN
Illetékes megyei Kormányhivatal
a megyei illetékességgel eljáró járási hivatalhoz, Pest megyében a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatalhoz, Budapest fővárosban Budapest Főváros Kormányhivatalának III. Kerületi Hivatalához
a döntés közlésétől számított 15 nap
A fellebbezés díja azonos az első fokú eljárás díjával.

Amit még érdemes tudni (GYIK és Ügyféltájékoztató)



Megkezdhető e a tevékenység végzése az engedélykivonatok hiányában? Közúti árutovábbítási tevékenység csak a jármű forgalmi rendszámára kiállított engedélykivonat birtokában végezhető.
Az engedély adataiban bekövetkezett változást hány napon belül kell bejelenteni? A bejelentési kötelezettsége a változást követően 15 nap.
Szakmai vezető változásánál miyen okmányokat, okiratokat kell becsatolni? Erkölcsi bizonyítvány, vállalkozói vizsgabizonyítvány, nyilatkozat a jó hírnévről, munkaszerződés, kijelölésről szóló okmány.

Fontosabb fogalmak

Megfelelő pénzügyi helyzet: A gazdálkodó szervezet pénzügyi helyzete abban az esetben megfelelő, ha a) tevékenység megkezdéséhez és a zavartalan üzletvitelhez az 1071/2009/EK rendelet 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott tőkeerővel rendelkezik, és b) a kérelem benyújtásának időpontjában az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint – köztartozásmentes adózónak minősül. A megfelelő pénzügyi helyzet az a) pontban foglaltakra vonatkozóan a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál bejegyzett könyvvizsgáló nyilatkozatával, nyilvántartásba vett könyvvizsgálói társaság nyilatkozatával, vagy vagyoni biztosíték igazolásával tanúsítható, a b) pontjában foglaltakra vonatkozóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által vezetett köztartozásmentes adózói adatbázis és a székhely szerinti települési önkormányzat által vezetett hasonló célú adatbázis adatai alapján tanúsítható.

Vonatkozó jogszabályok

a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 19. § (1) és (1a), (4) és (6) bekezdés;
a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §;
a közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 382/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 4.§ (4) bekezdés 20. pont,
a díj ellenében végzett közúti árutovábbítási, a saját számlás áruszállítási, valamint az autóbusszal díj ellenében végzett személyszállítási és a saját számlás személyszállítási tevékenységről, továbbá az ezekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 261/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés , 7.§ (1) bekezdés, 8. § (2) bekezdés a) pont, 8. § (3) bekezdés, 12. § (1), (3), (3a) bekezdés, 14. § (3), (3a), (3b), (4) és (5) bekezdés, 15. § (3), (5), (7) bekezdés, (25. § (2) bekezdés);
a közúti fuvarozói szakma gyakorlására vonatkozó feltételek közös szabályainak megállapításáról és a 96/26/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21-i 1071/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az e rendeletet módosító 613/2012/EU bizottsági rendelet;
a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól szóló, 2009. október 21-i 1072/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az e rendeletet módosító 612/2012/EU bizottsági rendelet;
a közúti árufuvarozói és autóbuszos személyszállítási tevékenység végzésére irányuló engedélyezési eljárás díjairól szóló 44/2004. (IV. 13.) GKM rendelet 1. § (1) és (2) bekezdés, 3. § (1) bekezdés, 1. számú melléklet 1., 2. pont;
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 21. § (1) bekezdés a) pont, 33. § (1) bekezdés, 35. § (1), 98. § (1) bekezdés, 99. § (1) bekezdés, 102. § (1) bekezdés, 116. §.

Kulcsszavak

Árutovábbítási engedély, engedélykivonat, közösségi engedély, közösségi engedély hiteles másolat, szakmai irányító, vállalkozói vizsgabizonyítvány, kijelölt szakmai vezető, közlekedési hatóság

Országos Telefonos Ügyfélszolgálat

Felvilágosítást adunk a kormányablakokban, az okmányirodákban és a kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodáiban intézhető ügyekkel kapcsolatban.
Pontos, naprakész információkkal segítjük Önt a személyes ügyfélszolgálatok felkeresése előtt.
Segítünk a megfelelő ügytípus megtalálásában, az ügyintézés helyszínének és időpontjának kiválasztásában, az ügyintézéshez szükséges okmányok és iratok meghatározásában.

Elérhetőségeink:

Tel: 1818

Chat: Chat indítása

Külföldről: +36 (1) 550-1858