Akadálymentes verzió

A megyék kulcsfontosságú szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban

2019.10.04.

Az állampolgárok teljes körű, ügyfélközpontú kiszolgálása a cél a kormányablakokban - mondta Orbán Balázs parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes Lajosmizsén. A Bács-Kiskun megyei városban az ország háromszázötödik kormányablakát adták át.


Orbán Balázs az átadáson hangsúlyozta, hogy a kormányablakok kiemelten fontosak a magyar közigazgatás szempontjából, hiszen az állampolgárok itt találkoznak először az állammal.

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

Fotó: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal

 A megye tizennyolcadik kormányablakát egy korábban általános iskolaként működő, több mint száz éves épületben alakították ki a Dózsa György úton. A felújítást és átépítést Lajosmizse Város Önkormányzata nagyobb részben saját forrásból, illetve uniós pályázati forrásból finanszírozta, összesen 130 millió forint értékben. Az intézmény bútorzatát, belső infrastruktúráját és a kivitelezés közben felmerült tetőfelújítást a Miniszterelnökség 30 millió forintos támogatása fedezte.

Fotó: Ligeti Edina
Fotó: Ligeti Edina

Az átadáson részt vett Salacz László országgyűlési képviselő, Basky András, Lajosmizse polgármestere és Kovács Ernő kormánymegbízott is.

(Miniszterelnökség)