Akadálymentes verzió

A XX. kerület második kormányablakát nyitották meg a Vörösmarty utcában

2015.12.22.

Pesterzsébet második, a főváros huszonkettedik kormányablakát adták át a kerület korábbi okmányirodájának átalakításával. Az új ügyfélszolgálatot dr. György István fővárosi kormánymegbízott és Szabados Ákos, a kerület polgármestere nyitották meg.


Újabb integrált kormányzati ügyfélszolgálatot adtak át a fővárosban. A kormányablakban az okmányügyek mellett például TAJ-kártyával, Európai Egészségbiztosítási Kártyával, öregségi nyugdíj megállapításával, vagy családtámogatással kapcsolatos kérelmeket is benyújthatják az állampolgárok.

Dr. György István fővárosi kormánymegbízott az ünnepélyes megnyitón úgy fogalmazott, hogy több ütemben a magyarországi modern közigazgatás legnagyobb átalakítását hajtja végre a kormány. Ez 2016-ban is sok új feladatot fog jelenteni. A kormányhivatali és járási hivatali rendszer létrehozásával, a kormányablakok megnyitásával, és a bennük kialakított esztétikus környezettel, az informatikai fejlesztésekkel, valamint a kormányablakokban elintézhető egyre több ügytípussal minőségi változást valósít meg a kormány a közigazgatásban. – Célunk, hogy az állampolgárok mindebből csak annyit vegyenek észre, hogy az ügyeiket gyorsan, egyszerűen és hatékonyan elintézve elégedetten távoznak a hivatalokból – hangsúlyozta a kormánymegbízott.

– 2016. május végére harminc kormányablak lesz Budapesten, ebből a most megnyitott pesterzsébeti már a huszonkettedik. Ezen túl az állampolgárok igényeinek megfelelően a Nyugati, Keleti és a Déli pályaudvarokon is nyílik majd ilyen ügyfélszolgálat – jelentette ki a kormánymegbízott. Azt is kiemelte, a fővárosi kormányablakokban 2011-es fennállásuk óta több mint 1 millió ügyfél közel 1,2 millió ügyet intézett el.

Szabados Ákos, a kerület polgármestere elmondta, hogy a Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal a fővárosban az elsők között nyitott ügyfélszolgálati irodát, később pedig az új okmányiroda kialakításával is igyekeztek az ügyintézés területén az élvonalba kerülni a fővárosban. Hozzátette, azzal, hogy az okmányiroda megújul és kormányablakként működik tovább, az az út folytatódik tovább, amelyet az önkormányzat annak idején elindított a kerületi lakosok minél szélesebb körű kiszolgálása érdekében. – A további jó együttműködés reményében nézünk az új esztendő elé, hiszen a mögöttünk hagyott évek is azt bizonyítják, hogy az önkormányzat és a kormányhivatal zökkenőmentesen és hatékonyan tud együtt dolgozni – mondta el a polgármester.

Míg a pesterzsébetieknek 2010. elején Európai Egészségbiztosítási Kártya igénylésért a Teve utcába, tulajdoni lapért a Budafoki útra, családi pótlék igénylésért a Fiumei útra kellett befáradniuk, addig a létrejött kormányablak rendszernek köszönhetően a helyi lakosoknak most már gyakorlatilag csak a kerületükben működő kormányablakig szükséges elmenniük, ahol a lehető legtöbb hivatalos ügyet el tudják intézni. A kormányablakokban december közepétől 509 ügytípusban tudnak eljárni az állampolgárok.

(Forrás: BFKH Sajtó)