Akadálymentes verzió

Kormányablak átadó és energetikai fejlesztés Komárom-Esztergom megyében

2018.10.01.

Ünnepélyes keretek között adták át Bábolnán a tízedik kormányablakot a megyében, valamint a KEHOP-5.2.2 „Középületek kiemelt épületenergetikai fejlesztései” projekt keretében az Oroszlányi Járási Hivatal energetikai korszerűsítésének a megvalósítását is megünnepelték.


A bábolnai átadón Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Dr. Horváth Klára polgármester és a járási hivatalvezetők vettek részt.

A kormányablak megnyitón Dr. Kancz Csaba megköszönte a bábolnai városvezetés együttműködését, hogy partnerként tudtak összefogni és ezáltal megalakulhatott megyénk tízedik kormányablaka. Közös célunk az állampolgárok korrekt, gyors és szakszerű kiszolgálása, melyet mind államigazgatási, mind önkormányzati téren az eddigiekhez hasonló eredményekkel valósíthatunk meg – fogalmazott a kormánymegbízott. Jövőbeli fejlesztéseink egyike egy mobil kormányablak busz beszerzése, mellyel bakonyaljai és Gerecse-térségi településeken élő idősebb vagy mozgásukban korlátozott ügyfelek is elérhetők.

Bábolna-1

Dr. Horváth Klára, Bábolna polgármestere beszédében arra mutatott rá, hogy a város számára semmi fontosabb annál, hogy fejlődjön, és az itt élő emberek megtalálják helyben mindazokat a szolgáltatásokat, mellyel életminőségük javulhat. Bábolna örömét fejezi ki, köszöni mindazokat az állami forrásokat, melyek révén továbbfejlődhet, szépülhet.

Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke a megjelentekhez így szólt: megyénk legkisebb, de annál szebb, jobb és erősödő városának is fontos, hogy az oktatás, az egészségügy, a sport és a gazdasági élet mellett állampolgárainak előnyére a település közigazgatása is fejlődjön. Köszönjük mindazoknak, akik küzdöttek és kiálltak ezen cél megvalósításáért, hogy az itt élők lakóhelyükhöz legközelebbi kormányablakban el tudják intézni hivatalos ügyeiket.

Bábolna2

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: az államigazgatási reform célja, hogy a közigazgatásban kevesebb bürokráciával, a kormányablakokban a szolgáltató jelleg erősítésével, az intézhető ügyek növekvő számával és az egyablakos ügyintézési rendszer megteremtésével egyre hatékonyabbá váljon a közfeladatok ellátása. A jóhoz könnyen hozzá lehet szokni és ezt megszokták a bábolnai ügyfelek is, akik a mindennapokon megbízható,  kiszámítható, szakszerű és gyors ügyintézéssel találkoznak a településen.

Bábolna3

Dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az ünnepélyes megnyitón Bábolna jelentőségét a vidék erősödésével hozta párhuzamba, rámutatva, hogy nemzetünk hosszú távú fennmaradáshoz a térség fejlődése szükséges. Ezt támasztja alá azon kormányzati célok megvalósítása, mint a családtámogatás, a gazdasági jólét és a keresztény alapokon álló kultúránk megőrzése. Ebbe a körbe értendő a közigazgatás, az állampolgárok szolgálata, az a közös párbeszéd, melynek egyik legfontosabb eleme a kormányablak, mint közösségi tér. Az államtitkár hozzátette: az egységes és jól működő kormányhivatalok működéséhez elengedhetetlen az ügyintézési folyamatok egyszerűsítése és a digitális ügyintézés fejlődése.

Bábolna4

Bábolna5

Az oroszlányi beruházásáon Dr. Kancz Csaba köszöntőjében kiemelte: az oroszlányi fejlesztés a hazai és az Európai Uniós stratégiával összhangban elősegíti a környezetbarát megújuló energiaforrásokat hasznosító rendszerek elterjedését. A közösségi szemléletmód-váltás idejét éljük, fontos, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a közintézmények felújítására fordítsuk, mely az ott dolgozók és a lakosság érdekeit szolgálják. A kormányzati programnak köszönhetően már számos ingatlan megújult a megyeszékhelyen és további közintézmények energetikai korszerűsítése is várható a jövőben.

Bábolna6

Czunyiné Dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője Oroszlány történeti áttekintése kapcsán kiemelte: az általános iskolaként működött épület jelenleg a járási hivatal funkcióját tölti be.

Bábolna7

Tuzson Bence államtitkár szerint örömteli, hogy a megye környezetvédelmi- és klíma stratégiája szervesen kapcsolódik a kormányzati elképzeléshez, amely kiemelten kezeli a megújuló energetikai korszerűsítéseket. Példaértékű a járási hivatalban megvalósult fejlesztés, mely az energetikai hatékonyság fokozásának és az energiatakarékosságnak a szükségességét támasztja alá.

Bábolna8

A hazai energiaigény egységnyi GDP előállítására vetítve másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. Hazánkban az energiafelhasználás mintegy 40 %-a épületekben történik, ha ott megújuló energiaforrásokat használunk, akkor gyermekeink, unokáink nemzedékeinek energiabiztonságát is megteremtjük – fogalmazott az államtitkár.

Bábolna9

(Forrás: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, Kormánymegbízotti Kabinet)