Akadálymentes verzió

Különösen fontos a fogyatékkal élők támogatása

2018.10.01.

Több mint húszan vették igénybe a Kozmutzába kitelepült kormányablak busz szolgáltatásait pénteken. A Csongrád Megyei Kormányhivatal így fejezte ki, milyen fontosnak tartja a fizikai és mentális hátránnyal élők támogatását.


Sportnapot rendeztek a hódmezővásárhelyi Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményeben pénteken. 

A szülők bevonásával zajló program immár hagyomány az intézményben, melyhez az idén először - a Családok Éve jegyében - a Csongrád Megyei Kormányhivatal is csatlakozott. A kormányablak busz kitelepülése lehetőséget teremtett a látogatóknak - az okmányirodai ügyek intézése mellett -, hogy családtámogatási ügyekben is tájékoztatást kérjenek. 

Juhász Tünde kormánymegbízott ismertette, több mint húszan keresték fel a buszt, ami bizonyítja, hogy van igény erre a szolgáltatásra. - Több mint egy éve települünk ki különböző helyekre, hogy mindenki elintézhesse azokat az ügyeit, amikre egyébként csak a járási hivatalokban van lehetőség - tette hozzá a kormánymegbízott. 

Még elmondta, különösen fontosnak tartják a Kozmutzához hasonló speciális intézményekkel való együttműködést, ezzel is segítve a fizikai és mentális hátrányban élők mindennapjait. 

(Forrás: promenad.hu)